Tartalékosan is hozta a kötelezőt a Csepreg!

2012. november 4. 19:00
Kategória: Megyei I.o. felnőtt labdarúgó csapat | Szerző: Vlasich Krisztián

Csepregi SE – Kőszegfalvi SE 3-0 (1-0). - Csepreg, 50 néző, vezette: Süle Á.

Tartalékosan is hozta a kötelezőt a Csepreg!

Az első félidő elejét igencsak megnyomta a vendég Kőszegfalvi együttes, az elég tartalékosan felálló hazai csapat ellen. Az első negyed órában igencsak beszorult a hazai gárda saját térfelére, hisz a lelkesen futballozó vendégeket bizonyára felpörgette az Újperint elleni múlt heti pontszerző akció.

Ezt követően azonban a Csepregi Sasok kezdték uralni a mérkőzést, ennek látható jeleként több veszélyes próbálkozást is kidolgoztak, azonban azokból gól mégsem született. A 18. percben Sass Gábor jól meglőtt hosszú indítására Molnár Csaba lépet ki jó ütemben a védők mögül, s határozottan tört a kapura, s a jól helyezett lövését Horváth hálóőr már nem tudta hárítani, 1:0.

Az első félidő hátralévő részében mindkét csapat az előre íveléssel próbálkozott, kevés sikerrel, ebből kifolyólag nem alakult ki jó és látványos játék, inkább a küzdelem dominált.

A szünetet követően a félidőben a Csepregi Sassok rendezték soraikat, hisz láthatóan próbáltak kicsi passzos játékkal kooperálni, ami meg is hozta a várt sikert, hisz a 64. percben Molnár Csaba baloldali beadását követően, a kiváló ütemben érkező Németh Márk a hosszúba préselte a bőrt, 2:0.

A kiválóan futballozó Molnár Csaba a 75. percben ismét gyönyörűen ment el a baloldalon, s nagyon megnézte magának a jó ütemben érkező Horváth Ferencet, aki bomba gólt szerzett, mellyel el is döntötte a találkozót, 3:0. A hetek óta várt jó csatárjáték most gólokban is megmutatkozott.

Határozott játékvezetés mellett, hajtós mérkőzésen, egy kiválóan küzdő, kulturált ellenfelet győzött le Sass Dezső vezetőedző gárdája.

Csepregi SE – Kőszegfalvi SE 3:0 (1:0)

- Gólszerzők: Molnár Cs., (18.p.), Németh M. (64.p.), Horváth F., (75.p.) Csepreg.


Kiállítva: Gugcsó 90.p. (Kőszegfalva) - második sárga lap után

A teljesebb változat:

Csepregi SE: Pikács(Farkas), Ravadich (Oláh), Sass G., Klópusz, Sarang, Kis-Nemes, Molnár Cs., Molnár E.(Varga B.), Varga Zs.(Horváth F.), Németh M.(Horváth B.), Varga D, Edző: Sass Dezső.

Kőszegfalvi SE: Horváth N., Pongrácz D., Pongrácz Zs., Nagy I.(Talabér), Nagy M.(Vert), Horváth J., Farkas(Szalai), Gugcsó, Mihácsi, Korényi, Slankoviots, Edző: Lakner László.

Következő mérkőzések, események
Partnerek, támogatók