Csepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzés

Kategória: 2012/2013. évad Felnőtt bajnoki és Magyar Kupa labdarúgó mérkőzései
Esemény időpontja: 2013.03.10. 14:30 - 16:30
Fotó: 46db
Tavaszi rangadón győzött a Csepreg!

Csepregi SE – Jáki SE 4-1 (2-0). - Csepreg, 70 néző, vezette: Schimmer Z.
Szövetségi ellenőr: Czeglédy Gyula

A tavaszi rangadó hazai helyzetekkel kezdődött az eső áztatta igencsak nehéz talajú pályán. Ennek ellenére kiváló iramban kezdett mindkét csapat. A hazai helyzetek kimaradása úgy tűnt meg is bosszulja magát, hisz egy veszélyes vendégtámadást követően Kis-Nemes éppen csak a gólvonalról tudott menteni. Ezt követően úgy tűnt használt a „hideg zuhany”, hisz a 36. percben, Sándor gyönyörűen ugratta ki a lendületből érkező Molnár Eriket, aki a kivetődő kapus mellet a hálóba lőtte a csepregiek első találatát, 1:0. Hét perccel később, Sárközi ugratta ki Sándort, aki okosan a rövidre erőből meglőtt labdáját már csak betenyerelni tudta a Takács hálóőr, 2:0.

A félidei fordulást követően a 47. percben elaludtak a hazaiak, hisz egy oldalról beívelt labdát, Zab Milán tanári mozdulattal, szépen fejelte a kapu hosszú sarkába, 2:1. Láthatóan gyorsan jött a gól, hisz a hazai csapat kissé meg is zavarodott, melynek eredményeként sikerült Molnár Eriknek egy 11-est is összehoznia. A frissen első alkalommal debütáló 16 éves Tájmel hálóőr láthatóan nem jött zavarba, hisz remekül hárította Németh Dávid lövését. Ezzel hatalmas lélektani előnyhöz juttatta a hazai csapatot a mérkőzés egésze alatt kiválóan és magabiztosan védő fiatal sportoló. A 63. percben egy oldalbedobást követően Sándor felpasszolt labdájára a jól kimozduló Ravadich úgy 16 méterről, nem hibázott, s megszerezte a hazaiak 3. találatát, 3:1. A 87. percben Ravadich középpályán megszerzett labdájából Sárközi tudott indulni, s a szép egyéni akcióból meg is szerezte a mindent eldöntő negyedik hazai találatot, 4:1.

Jó játékvezetés mellett, megérdemelt győzelmet aratott a csepregi tizenegy a szimpatikusan és kulturáltan játszó, hajtós jáki csapat ellen.

Minden hazai játékos dicséretet érdemel a szép és eredményes játékért.

Csepregi SE – Jáki SE 4:1 (2:0)

- Gólszerzők: Molnár E. (36.p.), Sándor T. (43.p.), Ravadich (63.p.), Sárközi (87.p.) Csepreg, Zab M. (47.p.) Ják.

A teljesebb változat:

Csepregi SE: Tájmel, Ravadich (Sarang), Cser, Kis-Nemes, Sass G., Molnár E. (Varsányi), Varga D. (Deutsch-Szalai), Sárközi, Varga Zs. (Klópusz), Molnár B, Sándor (Horváth F.), Edző: Sass Dezső.

Jáki SE: Takács, Dobos Á., Czeglédy, Török (Draskovics G.), Draskovics D.(Dobos P.), Németh, Iszak R., Svob, Zab, Máté, Odler (Iszak L.), Edző: Máté Zoltán.
Csepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Jáki SE bajnoki labdarúgó mérkőzés
Következő mérkőzések, események
Partnerek, támogatók