Csepregi SE - Petőfi SE Vasszécseny ifjúsági bajnoki labdarúgó mérkőzés

Kategória: 2013/2014. évad Ifjúsági bajnoki labdarúgó mérkőzései
Esemény időpontja: 2014.03.02. 12:30 - 14:30
Fotó: 16db
Hátrányból fordított a Csepreg!

Csepregi SE – Petőfi SE Vasszécseny 2-1 (0-0) - Csepreg, 35 néző, vezette: Mónos J.

Az első félidőben inkább a vendégek domináltak, igaz a hazai csapat előtt is adódtak kisebb lehetőségek. Az első félidőben főleg a mezőnyben folyt a játék és a küzdelem.

A szünetet követően aztán ismét rákapcsolt a vendég Vasszécsenyi együttes mely a 71. percben gólt is eredményezett. Az akció egy szöktetésből indult a szélső játékos befelé cselezett, melyre a védők megpróbáltak tisztázni, de nem sikerült, hisz az ötös sarkánál keletkező tumultus megzavarta Taródi hálóőrt, hisz végig takarásban maradt, így Szalai Dávid lövését, már nem tudta hárítani, 0:1.

De nem adta fel a küzdelmet a Csepreg, hisz nagy erőkkel rohamozni kezdte Szűcs kapuját. A 80. percben meg is lett az eredménye, hisz egy szabadrúgáshoz jutottak a Sasfiókák. A kapu elé Magyar Szilárd által, középre betekert labdából Horváth Bálint ragyogóan belsőzte a labdát a hálóba, 1:1.

Öt perc elteltével megszerezte a csepregi csapat a győztes gólt, hisz a 80. percben szögletből belőtt labdát Taródi Kristóf védhetetlenül a hálóba bólintotta, mellyel csapatát a biztos győzelemhez segítette, 2:1.

Jó játékvezetés mellett megérdemelt hazai siker született a jól küzdő Vasszécsenyi gárda ellen. A minden csapatrészében jól teljesítő sasfiókák megérdemelten gyűjtötték be a három pontot.

Csepregi SE – Petőfi SE Vasszécseny 2-1 (0-0)

- Gólszerzők: Horváth B. (80.p.), Taródi K. (85.p.) Csepreg, Szalai D. (71.p.) Vasszécseny.

A teljesebb változat:

Csepregi SE: Taródi Á., Markó M.(Tájmel M.), Molnár T., Baranyai A., Hollósi B., Péntek Á.(Kovács Á.), Tóth T.(Magyar Sz.), Horváth B., Taródi K., Piros E., Németh B., Edző: Saly Zoltán.

Petőfi SE Vasszécseny: Szűcs A., Győrffy P., Szalai D., Horváth R., Czinki B.(Horváth R.), Palaczky D.(Takács G.), Mihácsi A., Gombkötő S., Németh N., Gál R., Kozma G.(Simon D.), Edző: Pungor Krisztián.
Csepregi SE - Petőfi SE Vasszécseny ifjúsági bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Petőfi SE Vasszécseny ifjúsági bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Petőfi SE Vasszécseny ifjúsági bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Petőfi SE Vasszécseny ifjúsági bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Petőfi SE Vasszécseny ifjúsági bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Petőfi SE Vasszécseny ifjúsági bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Petőfi SE Vasszécseny ifjúsági bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Petőfi SE Vasszécseny ifjúsági bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Petőfi SE Vasszécseny ifjúsági bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Petőfi SE Vasszécseny ifjúsági bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Petőfi SE Vasszécseny ifjúsági bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Petőfi SE Vasszécseny ifjúsági bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Petőfi SE Vasszécseny ifjúsági bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Petőfi SE Vasszécseny ifjúsági bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Petőfi SE Vasszécseny ifjúsági bajnoki labdarúgó mérkőzésCsepregi SE - Petőfi SE Vasszécseny ifjúsági bajnoki labdarúgó mérkőzés
Következő mérkőzések, események
Partnerek, támogatók