Augusztus 20. ünnepi díjátadás

Kategória: 2014. évi Rendezvények
Esemény időpontja: 2014.08.20. 16:00 - 22:00
Fotó: 36db
Az Államalapító Szent István király és az Új kenyér ünnepének alkalmából augusztus 20.-án kerültek átadásra azok a díjak Csepregen, melyek elismerésül jutalmazták a városért tevékenykedők kiemelkedő munkáját.

A kemény munka meghozza gyümölcsét! A sportegyesület bizonyított, hiszen a felnőtt férfi csapat a megyei I. osztályban kezdhette meg az idényt. A város pedig büszke a nagyszerű eredményeket elért egyesületre és azokra, akik állhatatos munkájukkal azon fáradoznak, hogy tovább öregbítsék a Csepregi Sportegyesület jó hírnevét.

Ennek alkalmából Csepreg Város Sportjáért Díjat nagyszerű edzőnk, Sass Dezső, az Ifjúságért Díjat pedig a Csepregi Sportegyesület vehette át az ünnep alkalmából a város polgármesterétől. Közbiztonságért Díjat vehetett át Lujf Ákos.

Csepreg Város Önkormányzat Városfejlesztési és Pénzügyi Bizottságának elnöke, Vlasich Krisztián adta át a Csepregi Sportegyesületnek a 2013/2014. évi szezon Vas megyei II. osztály bajnok csapatának a legsportszerűbb csapatnak járó díjat, melyet Ravadich Zsolt, az egyesület új elnöke vehetett át.

A bizottsági elnök ezt követően személyesen köszöntötte Dravarits Istvánnét, aki 60. gyémántdiplomáját ünnepli ebben az évben.

Szívből gratulálunk a díjazottaknak!
Augusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadásAugusztus 20. ünnepi díjátadás
Következő mérkőzések, események
Partnerek, támogatók