A tabella élére állt a Csepreg!

2013. október 13. 21:00
Kategória: Megyei I.o. felnőtt labdarúgó csapat | Szerző: Vlasich Krisztián

Csepregi SE – Gyöngyöshermán-Szentkirály SE 3-0 (0-0). - Csepreg, 50 néző, vezette: Tuczai M.

A tabella élére állt a Csepreg!

Az első negyed órában a hazai csapaton látszódott, hogy nyolc felnőtt játékosát kellett nélkülöznie, így kissé felforgatott felállásban kezdtek a Sasok.

A kezdőben kapott helyet két fiatal tehetséges ifjúsági játékos is, akik lámpaláz nélkül futottak ki a gyepszőnyegre.

Az első tizenöt percet követően a hazaiak rendezték soraikat, s Sándor és Pócza összjátéka során számos nagy lehetőség adódott előttük, de gól mégsem született.

0:0 állásnál vonulhattak a csapatok az öltözőbe.

A második félidő 46. percében Molnár Erik jobbról a szélen érkező Sárközihez passzolt, aki szép egyéni akciója után a tizenhatos sarkától parádés lövéssel erőből a léc alá bombázott, 1:0.

Tíz perccel később Kis-Nemes Máté ívelte előre a labdát, melyre testvére csapott le. A felgyorsuló Kis-Nemes Milán a középen a védők mögül jó ütemben kilépő Sárközihez gurított, aki szépen Bernáth mellett a kapuba helyezte a labdát, 2:0.

A gólt követően is tovább rohamozott a Csepreg, s néha eléggé meleg szituációk alakultak ki a vendég kapu előtt.

Egy ilyen szituációból a 79. percben, éppen csak szögletre tudtak menteni az állandó nyomás alatt tartott hermáni védők.

Varga Zsolt tanári mozdulattal ívelt a kapu elé, melyre a kiváló ütemben előre húzódó Ravadich, védhetetlenül fejelte a bőrt a hálóba, 3:0.

Kiváló játékvezetés mellett, egy sportszerűen és kulturáltan játszó vendég együttes felett aratott megérdemelt győzelmet Sass Dezső vezetőedző gárdája.

Csepregi SE – Gyöngyöshermán-Szentkirály SE 3:0 (0:0)

- Gólszerzők: Sárközi D. (46.p. és 56.p.), Ravadich Zs. (79.p.) Csepreg.

A teljesebb változat:

Csepregi SE: Pikács, Kis-Nemes Máté, Sass G., Kis-Nemes Milán, Horváth B. (Tóth T.), Ravadich, Pócza, Sándor, Varga Zs. (Saly Z.), Sárközi, Molnár E. (Molnár Cs.), Edző: Sass Dezső.

Gyöngyöshermán-Szentkirály SE: Bernáth, Gácsi, Dénes, Szemes, Rozner (Szalai), Horváth, Kis, Pákozdi (Fazekas), Hegedűs, Kondor, Németh, Edző: Rudolics Norbert.

Következő mérkőzések, események
Partnerek, támogatók