Elstartolnak a Sasok, jön az első nagy küzdelem!

2013. augusztus 16. 05:00
Kategória: Megyei I.o. felnőtt labdarúgó csapat | Szerző: Vlasich Krisztián

2013. augusztus 18-án, vasárnap17.30 perckor rendezik a bajnokság 1. fordulóját a Megyei II. osztály Szombathely csoportjában, ahol a Csepregi Sasok a Megyei I. osztályból kiesett Vasszécseny együtteshez látogatnak.

Elstartolnak a Sasok, jön az első nagy küzdelem!

Egy jó, hajtós a Királyi Tigriseket búcsúztató Magyar Kupa mérkőzésen van túl a csepregi együttes, s egy-két hiányzótól és sérülttől eltekintve készen áll az első összecsapásra Sass Dezső vezetőedző gárdája. A csütörtöki napon korábban Ausztriában futballozó Kovács Bálint (Kokó) játékengedélye is megérkezett a klubhoz, így a fiatal tehetséges csatár biztosan játéklehetőséget kap majd a csapatban, s talán a gyors és technikás csatárnak, lesz lehetősége gólokkal is meghálálni a bizalmat. Egy biztos a csapat védelme, Kis Nemes Máté és Horváth Gábor igazolásával csak tovább erősödött, igaz Pikács József által irányított védelem eddig sem volt haragban a labdával.

A Vasszécsenyi gárdáról, - attól hogy éppen aktuálisan osztályt váltott - még senkinek nem kell azt gondolnia, hogy egy teljesen szétesett, meggyengűlt csapattal találja szembe magát a csepregi tizenegy. Hisz legutóbb a Magyar Kupában egy tucat gólt rúgtak az Alsóújlak együttesének, tehát komolyan kell számolni velük. Persze nem csak e miatt, hisz egyetlen mérkőzésből nem lehet messze menő következtetéseket levonni, de egy kieső csapatnak, általában a gyors visszakerülés a célja, már ha tényleg nem hullott darabokra, s Iszak Gábor együttese biztosan e célokat fogalmazta meg önmagának.

Tehát a jó mérkőzés garantált, mely mellé reméljük sportszerűség is társul majd!

Egy biztos komolyan számol a csepregi szakvezetés a Vasszécsenyi együttessel, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a hét folyamán sürítették programjukat a Sasok.

Alakul a csapat, igaz 4 alapemberét nélkülöznie kell majd most is a vezetőedzőnek, munkahelyi elfoglaltság és sérülés miatt, mely azért nem lesz egy egyszerű dolog. Persze a srácokat ismerve megoldják ezt a feladatot is.

A jó rajtra készülő csepregi együttes, csapatban rejlő erejére kell majd támaszkodnia a vezetőedzőnek, melyhez ha mindenki adja a jó formáját, akkor nem lesz gond az első bajnoki rajt alkalmával.

Nagyot lendíthet még a csapaton az új játékosok által hozott bizonyítási vágy is, s ismerve a játékosokat egy jó csapat ellen mindíg jobban megy a játék is, hisz mi játszuk a focit.

Hogy mit hoz a vasárnap a Sasoknak? Úgy vélem dupla győzelmet, hisz mi mindkét csapatunkkal győzni megyünk Vasszécsenyben!

Ehhez mit szól majd a házigazda az majd a mérkőzéseken kiderül.....

Szurkoljunk együtt!

Hajrá CSSE! Hajrá Csepregi Sasok!

 

Következő mérkőzések, események
Partnerek, támogatók