Hazai pályán veszített két pontot a Csepreg!

2013. november 10. 20:00
Kategória: Megyei I.o. felnőtt labdarúgó csapat | Szerző: Vlasich Krisztián

Csepregi SE - Lukácsháza SE 1-1 (0-0). - Csepreg, 80 néző, vezette: Bagoly G.

Hazai pályán veszített két pontot a Csepreg!

A jól előkészített pályán a hét hiányzó ellenére, jól kezdett a hazai csapat. Sorra alakították ki helyzeteiket a Sasok, előbb Pócza András ajtó-ablak helyzetben hibázott ziccert, majd Horváth Ferenc közeli fejesét védte a kapus. A fejest követően, rá pár percre, Sárközi Dániel bombáját is hárította Hihácsi hálóőr.

A 43. percben Horváth Ferenc újra remekül ugrott ki a védők közül, s utolsó emberként, Móritz már csak kézzel tudta megállítani a labdát, így a játékvezető kiállította, hisz Horváth Ferenc kapura tört volna.

Az elvégzett szabadrúgás ismét veszélyesnek bizonyult, de gól nem született.

A szünetet követően is támadásban maradt a Csepreg, beszorította ellenfelét, akik leginkább a játék tördelésére törekedtek. Rengeteg faulttal állították meg a hazai rohamokat.

A 68. percben egy kemény párharc után, dulakodó játékosokat fegyelmezett egy-egy sárga lappal Bagoly játékvezető, mely Komálovics számára egyben a második alkalmat is jelentette, így Ő is elhagyta a játékteret.

Egy szépen kidolgozott támadás folyamán Németh Márk kapott parádés labdát, mellyel a kapura tört, de a tizenhatos környékén csak szabálytalanul tudták megállítani a védők. A szabadrúgást elvégző Sass Gábor hálószaggató bomba gólt szerzett, s ezzel vezetést is szereztek a Csepregi Sasok a 75. percben, 1:0.

A gólt követően sem változott a játék képe, hisz tovább rohamozott a Csepreg, de újabb gólt már nem sikerült szerezniük.

Hiába kívánta a hazai csapat döntésre vinni a mérkőzést, de csak egy hatalmas kapufáig és ordító helyzetekig jutottak.

A 85. percben egy remek kontra támadás végén, Szentkúti megszerezte a vendég, egyenlítő találatot, 1:1.

Így a lukácsházi csapat első helyzetét gólra is váltotta, hisz míg az első lövést Pikács bravúrral hárította, addig a kipattanóról már lemaradt a kapus.

A hazai csapat megérdemelte volna a győzelmet, hisz jól játszottak, de a küzdeni tudásból jelesre vizsgázó vendég együttes nem érdemtelenül szerzett 1 pontot.

A futballt ugyanis gólra játsszák, amit a csepregi csapatnak mostanában csak nagy ritkán sikerül szereznie.

Csepregi SE – Lukácsháza SE 1:1 (0:0)

- Gólszerző: Sass G. (75.p.) Csepreg, Szentkúti P.E. (85.p.) Lukácsháza.

Kiállítva: Móritz Bence (43.p.) és Komálovics Ádám (68.p.) mindkettő Lukácsháza.

A teljesebb változat:

Csepregi SE: Pikács, Sass G., Kis-Nemes Máté, Kis-Nemes Milán, Sárközi, Horváth F.,  Ravadich, Molnár E. (Németh M.), Molnár B., Pócza A. (Oláh B.), Varga Zs., Edző: Sass Dezső.

Lukácsháza SE: Mihácsi, Szentkúti, Móritz, Horváth B., Szigetvári (Bárdics), Al Hersh, Komálovics Á., Németh R., Komálovics M., Németh Cs. (Sántha), Horváth P. (Horváth M.), Edző: Sántha Szilárd.

Következő mérkőzések, események
Partnerek, támogatók