Illés Béla az Illés Akadémia alapító igazgatója és Horváth Sándor technikai igazgató járt Csepregen!

2012. november 7. 22:00
Kategória: U-9 labdarúgó csapat | Szerző: Nagy Krisztina

Szoros szakmai együttműködés az Illés Akadémia, a Dr. Csepregi Horváth János KIKI és a Csepregi Sportegyesület között, a csepregi utánpótlás-nevelés érdekében.

Illés Béla az Illés Akadémia alapító igazgatója és Horváth Sándor technikai igazgató járt Csepregen!

A Dr. Csepregi Horváth János Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény adott otthont a 2012. november 7-én este megtartott fórumnak, amelynek a csepregi futball jövője, az utánpótlás-nevelés, valamint a Bozsik-Program volt a témája. Dr. Barityné Házi Ottlia igazgató asszony házigazda nyitotta meg a rendezvényt, melyet a Csepregi Sportegyesület és az Intézményben is elindított utánpótlás-nevelés jövője érdekében szerveztek az érintettek.

Az eseményen résztvevők meghívott vendégként fogadhatták az MLSZ Bozsik-Program szakmai koordinátorát, Horváth Sándor, technikai igazgatót, a Bozsik program képviselőjet, aki az utánpótlás-nevelés szükségességéről és annak céljairól tartott tájékoztatót, majd az est kiemelt vendégként tette tiszteletét, az Illés Akadémia alapító igazgatója, Illés Béla, aki az utánpótlás-nevelés kezdeteiről, és annak lehetséges fejlődési folyamatairól és a sportoló tehetségek feljebbjutási lehetőségekről informálta az érdeklődőket.

A Csepregi Sportegyesület képviselője, Ravadich Zsolt az utánpótlás újraszervezéséért felelős koordinátor, pedig a város utánpótlás-nevelés további működéséréről és folyamatairól adott felvilágosítást és bemutatta az egyesület új utánpótlás edzőjét, Zuppán Attilát, aki az Illés Akadémia edzőjeként tapasztalataival és szakmaiságával erősíti ezentúl a Csepregi Sportegyesületet.

A fórum végén a résztvevők, köztük a szülők mondhatták el véleményüket, pozitív vagy éppen negatív tapasztalataikat az eddigi és a jövőbeni utánpótlás-neveléssel kapcsolatban.

Az esemény alkalmával lefektetésre került az együttműködés alapköve az Illés Akadémia, Dr. Csepregi Horváth János KIKI és a Csepregi Sportegyesület között, hiszen az akadémia minden szakmai segítséget megad ezentúl a tehetséges kis focisták felfedezéséhez és további szakmai előmeneteleihez.

Következő mérkőzések, események
Partnerek, támogatók