Kötelező győzelem?!

2012. november 2. 07:00
Kategória: Megyei I.o. felnőtt labdarúgó csapat | Szerző: Vlasich Krisztián

Kőszegfalva lesz a vendége a Csepregi Sasoknak a Nádasdy úton, hisz a 12. fordulóval folytatódik a Megyei II-es bajnokság szombathelyi csoportja.

Kötelező győzelem?!

2012. november 4-én vasárnap 13.30 perckor találkozik egymással a két csapat, melyet a 11.30 perckor kezdődő ifjúsági mérkőzés alapoz majd meg.

A múlt heti Gyöngyöshermán elleni ütközet egészen a 44. percig szépen alakult, hisz kiválóan játszott a hazai gárda. Aztán Sándor kiállításával minden megváltozott, hisz nem csak a győztes eredmény maradt el, de az ütközet során a játékvezető ítéleteinek köszönhetően még egy két játékos be is sárgult, így a Kőszegfalva elleni ütközet elég érdekesnek ígérkezik.

Amit korábbról biztosan tudunk az az, hogy Sárközi az Újperint elleni mérkőzésen történtek miatt biztosan nem lesz még ott a kezdő tizenegyben, az irányító középpályás posztján, mely önmagában is súlyos hiányt és komoly fejtörést okoz és okozott eddig is Sass Dezső vezetőedzőnek. A hétvégi mérkőzésen Sándort kiállították (november 6-ig eltiltva), így ő is kénytelen kihagyni az e heti találkozót. Molnár B. és Csenár is begyűjtötte az ötödik sárgályát, így Ők is kötelező pihenőjüket töltik a hétvégén. Klópusz és Ravadich is sérült, így még az Ő esetükben is vannak kérdőjelek, hogy tudják e vállalni a találkozót. Ehhez még hozzá jönnek a hétvégi munkahelyi elfoglaltságok is, úgyhogy elég érdekessen fut majd neki a találkozónak a hazai gárda.

Összességében megállapíthatjuk, hogy a jelenleg utolsó helyen 1 ponttal állomásozó Kőszegfalvi gárda ellen amúgy sem lenne könnyű dolga a vezetőedzőnek, gondoljunk csak a hétvégi Újperint ellen játszott 2:2-es döntetlenre, ami igazán bravúrnak számít.

A tények tudatában, így már magyarázható a címben szereplő kérdés és felkiálltás is egyben. A papírforma szerint valóban kötelező győzelem, de a jelentős emberveszteség miatt bennünk lehet a kérdés is!

Egy biztos Molnár Csabára még nagyobb feladat és felelősség hárul a gólszerzést illetően, hisz gól nélkül oda a találkozó, s a papírforma alapján kötelezőnek mondott mérkőzés akár csúfos eredménnyel is zárulhat!

De bízzunk a csatárunkban, s a felálló csapat jó teljesítményében egyaránt!

Ne feledjük, mindíg az a legjobb csapat amelyik a pályán jelenleg szerepel! Nem lesz ez most sem másképp, hisz Sass Dezső vezetőedző a nehézségek ellenére is a legütőképesebb csapatát küldi majd a pályára a Kőszegfalva ellen!

Hamarosan minden kiderül!

Hajrá CSSE! Hajrá Csepregi Sasok!

Következő mérkőzések, események
Partnerek, támogatók