Nem sikerült a csepregi győzelem!

2014. március 30. 23:00
Kategória: Megyei I.o. felnőtt labdarúgó csapat | Szerző: Vlasich Krisztián

Csepregi SE – Jáki SE 0-0 (0-0) - Csepreg, 100 néző, vezette: Újházi Zs.

Nem sikerült a csepregi győzelem!

Jól kezdte a Csepreg a mérkőzést, hisz sorra alakította ki a helyzeteit a hazai csapat, amit rendre el is hibázott. Előbb Büki Csaba, majd Pócza András hagyott ki óriási helyzetet.

A félidő nagy részében a pálya közepén folyt a játék, mely során a jákiak remekül védekeztek, a hazaiak erőtlenül és elgondolás nélkül támadtak. A félidőre 0:0 állásnál vonulhattak a csapatok.

A második játékrészben hasonló mederben folytatódott a mérkőzés. Az 50. percben emberelőnybe került a hazai csapat, hisz a jáki, Török Balázs nagyot hibázott. Az első sárgáját követően, szándékosan kézzel ütött bele a labdába, így elkönyvelhette a második sárga lapját, mely ezúttal pirosat ért.

A tíz emberre fogyatkozó jáki csapattal szemben, még nagyobbá vált a csepregi fölény, hisz sorra alakította ki a helyzeteit a hazai csapat. Szabadrúgások sorozatát harcolta ki, melyek veszélyesek voltak, de rendre elakadtak a vendég védőkben, vagy a kapus bravúrral hárított, vagy ha már mindenki verve volt, akkor a kapufa mentett.

Egy kivételével, hisz a 80. percben Kis-Nemes Máté középre ívelt labdájára, többen jó ütemben érkeztek, s testvére Kis-Nemes Milán, közelről, szépen a kapuba fejelt. Újházi játékvezető azonban egy másik ütközést szabálytalannak ítélt meg, így a gólt nem adta meg, s kifelé ítélt szabadrúgást.

Ennek ellenére a Ják nem adta fel a mérkőzést, szórványos kontrákat vezetve eljutottak Sass Dezső kapujáig, de igazán veszélyes helyzetet nem sikerült kialakítaniuk.

A mai napon a rengeteg helyzet ellenére a csepregi csapat lövései nem találtak utat a kapuba, így a mérkőzés gól nélküli döntetlennel zárult.

A jáki csapat minden dicséretet megérdemel, mert remekül küzdött, s ezzel rászolgált az egy pontra. Igaz az elég tartalékosan felálló Csepreg ellen, hisz, Pikács József, Sass Gábor, Illés Gábor, Németh Márk és Varsányi Gábor is hiányzott a keretből.

A meg nem adott gólt leszámítva a játékvezetői hármas, jó bíráskodással járult hozzá a jó iramú mérkőzéshez.

Csepregi SE – Jáki SE 0-0 (0-0)

- Gólszerzők: -

Kiállítva: Török B. Ják.

A teljesebb változat:

Csepregi SE: Sass D., Horváth G., Kis-Nemes Máté, Kis-Nemes Milán, Szabó D. (Oláh B.), Pócza A., Büki Cs., Molnár B., Horváth F., Varga Zs., Ravadich Zs., Edző: Sass Dezső.

Jáki SE: Matyi B., Bődi R., Svob L., Giczi T. (Iszak L.), Czeglédy N., Máté Cs., Iszak R. (Dobos Á.), Varga M. (Dabos M.), Zab M., Török B., Németh D. (Iszak Á.), Edző: Máté Zoltán.

Következő mérkőzések, események
Partnerek, támogatók