• Add a Startlaphoz
  • Add a Twitter-hez
  • Add a Facebook-hoz
  • Add az iWiW-hez

Csapatként nyert a Csepregi SE

2014. június 25. 08:00
Forrás: Vas Népe

MEGYE II. A szombathelyi – csoportban a két táplánszentkereszti együttes ért oda a dobogóra

Megyei körkép (tg) – A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Szombathelyi-csoportját szinte végig vezetve, ám izgalmas hajrában nyerte meg a Csepregi SE. A dobogó két másik fokán a két tápláni együttes osztozott.

A körmendi Sass Dezső a 2011/2012-es szezonban vette át a Csepregi SE irányítását. És a csapat rögtön bajnoki címet ünnepelhetett a megyei III. osztályban. A 2012/2013-as szezonban újoncként lett bronzérmes a megyei II. osztály szombathelyi csoportjában. A mögöttünk hagyott bajnokságban pedig csúcsra ért a csapat: megnyerte a pontvadászatot.

- Mint látható, nem egyik napról a másikra jött a siker, három év munkája van a csapatban, fokozatosan építkeztünk – árulta el a Csepreg trénere, Sass Dezső. – Kezdetben csak a csepregi játékosokkal dolgoztunk, ma már vannak „légiósaink” is. A mag egyébként évek óta együtt játszik, jó társaságot alkot, jó a csapatszellem, remek a hangulat az öltözőben – ez nagyon sokat számít. A mögöttünk hagyott szezon nagy részében is kiegyensúlyozottan teljesítettünk. Heti két edzéssel dolgoztunk, igaz, nagyobb létszámot is el tudtam volna fogadni a tréningeken. A téli szünetben különböző okok miatt hat játékos is távozott tőlünk, akkor egy kicsit megijedtem, de a csapat túllépett a problémán. A 24. fordulóig minden rendben volt, Gyöngyöshermánban viszont – furcsa körülmények között – három kulcsjátékosunk is ki lett állítva, majd hosszú időre eltiltva. Amúgy is szűk volt a keretünk, ráadásul fontos futballisták estek ki, így a hajrá izgalmasra sikeredett, de végül megnyertük a versenyfutást. A játékunk már évek óta ugyanaz. Masszív, összeszokott társaság a miénk, az erőnlétünk is jó, így hajrában általában bedaráltuk ellenfeleinket. Elsősorban a stabil védekezésre építünk – ezt jelzi, hogy idén is messze mi kaptuk a legkevesebb gólt. A támadójátékunkkal azonban volt hiányérzetem, nem igazán tömtük ki az ellenfeleink hálóját. Lehet, hogy nem a legjobb csapat nyerte meg a bajnokságot, de az biztos, hogy nem érdemtelenül kaptuk meg az aranyérmet. Szerintem az én csapatomnak volt a legnagyobb szíve. Kiemelni senkit nem szeretnék, együtt, csapatként érdemeltük ki a bajnoki címet. A jövőt én mindenképpen a megyei I. osztályban képzelem el.

Csepreg 20 év szünet után térhet vissza a megyei I.-be - remélem, hogy minden illetékes ennek megfelelően áll hozzá az ügyünkhöz. Az utánpótláscsapatokat még szervezzük, játékosra és néhány edzőre is szükségünk van, de ha csak rajtunk múlik, akkor nem lesz akadálya az osztályváltásnak. Szeretnék erősíteni, úgy három-négy, elsősorban támadós szellemű játékosra szükségünk van. De az biztos, hogy azoknak a futballistáknak, akik kiharcolták a bajnoki címet, meg fogom adni bizonyítás lehetőségét a megyei I. osztályban is. Továbbá természetesen várjuk haza azokat a csepregi játékosokat, akik eddig máshol szerepeltek kisebb-nagyobb sikerrel.

Ritkaság, hogy egy település két csapatot is indít ugyanabban a bajnokságban –

Táplánszentkereszten ez történt, ráadásul két remek csapatról van szó. A Tápláni KSK ontotta a gólokat több nagyarányú győzelmet is aratott, a mezőnyben messze a legtöbbször, 79 alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját. Végig nagy versenyfutásra kényszerítette Csepreget, végül az előkelő második helyen végzett – pedig a rajtnál beragadt. A Táplánszentkereszti FC újoncként rögtön bronzérmet szerzett, ami bizony komoly teljesítmény. E két csapat vélhetően jövőre is ott lesz a legjobbak között.

A 4. Lukácsháza évek óta az élmezőny tagja, de az igazán kiugró eredménnyel adós.

A Vasszécseny vérmes reményekkel vágott neki a szezonnak, ezért az 5. hely mindenképpen csalódás. Az ősz még elfogadható volt, aztán jöttek a gondok, a gyengébb eredmények. A csapatnál menet közben edzőváltás is volt, Iszak Gábor lemondott, a helyére Seper Ákos ült le a kispadon. A 6. Spari kiegyensúlyozott, jó szezont futott, főleg hazai pályán volt erős az együttes. A Balogunyom, a Torony és az Újperint stabil középcsapatként zárta a szezont. Újperinten bizonyára nem örülnek a szerény 9. helynek, hiszen a csapat az elmúlt években az osztály meghatározó együttese volt. Erre most egy pillanatig sem volt esélye. A Szentpéterfa 10. helye reális, ám ne feledjük, a csapat télen még a 4. helyen állt a tabellán. Vagyis tavasszal erősen visszaesett a péterfaiak teljesítménye. A hátsó régióban végül Söpte és Ják biztosan maradt benn. Utóbbi csapat nem is érdemelt kiesét, hiszen 14 (!) alkalommal játszott döntetlent, kis szerencsével jóval előrébb is végezhetett volna a tabellán. Az egész jó állománnyal rendelkező Gyöngyöshermán vesszőfutása a negatív meglepetése volt a szezonnak. Igaz, végül a kötelezőt letudta a csapat, bentmaradt, a 14. helyen zárt. A Felsőcsatár és Kőszeg végig nagy harcban állt egymással az utolsó előtti helyért, végül a szerencsésebb csatári együttes kaparintotta meg a 15. pozíciót.

 

 

2016/2017 Megyei II. bajnokság Sárvári csoport U19
Csapat M Gy D V Pont
1.Ölbő KSE1082026
2.Büki TK1080224
3.Püspökmolnári KSK1063121
4.Merseváti SE1053218
5.Csepregi SE1053218
6.Gérce-Vásárosmiske KSE1051416
7.Csénye SE1041513
8.Pecöl KMSE1033412
9.Szeleste-Pósfa SE1032511
10.ÖTE IKERVÁR FC102177
11.Sitke KKSE101093
12.Jákfai SE100191
2016/2017 Megyei II. bajnokság Sárvári csoport
Csapat M Gy D V Pont
1.ÖTE Ikervár FC1082026
2.Szeleste-Pósfa SE1053218
3.Püspökmolnári KSK1052317
4.Csénye SE1052317
5.Merseváti SE1051416
6.Ölbő KSE1051416
7.Gérce-Vásárosmiske KSE1044216
8.Büki TK1042414
9.Sitke KKSE1041513
10.Csepregi SE102268
11.Pecöl KMSE102177
12.Jákfai SE100191
Következő mérkőzések, események
Partnerek, támogatók